Pic

Kisboldogasszony jurta

Kisboldogasszony, Szűz Mária születésnapját szeptember 8-án ünnepli a keresztény világ.

A Teleki-kódex Anna Legendája elmondja, hogy „Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez Világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”

Kisboldogasszony a vetés ünnepe, Nagyboldogasszony az aratás záróünnepe.

Szűz Mária az Isten által kiválasztott, igen nagy kegyben részesített nő, aki Jézust megszülte.

A fősodrású „Róma” és a fősodrású média átírva a történelmet zsidó származásúnak tekinti Szűz Máriát Józseffel együtt. A fősodrású „Róma” és a fősodrású média elhallgatja a Női minőséget, így alig tudunk valamit a Jézust megszülő asszonyról, Szűz Máriáról.

Szűz Mária megszülte Jézust!

Végigélte a kereszthalált, látva a legnagyobb kínt, amit anya megélhet. Jézus a keresztfán ASSZONYNAK nevezte, nem anyának, anyunak. Halála után mennybe ment, szentté vált.

Kis Boldog Asszony Jurta felszentelése anno 2018.

Imádkozzunk hozzá!

Üdvözlégy Mária!

Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy Te az Asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Asszonyunk, Szűz Mária,

Istennek szent anyja!

Imádkozzál érettünk, (bűnösökért), most és halálunk óráján! Legyen (Amen)

A szálláshelyről

  • csodálatos környezetben található, amely csenddel és nyugalommal szolgál látogatói számára
  • 32 nm alapterületű, hűthető és fűthető, ezért minden évszakban várja vendégeit
  • 2 felnőtt részére nyújt békés pihenési lehetőséget a természet küszöbén, ahol őseinket követve megtapasztalhatjuk, hogyan éltek együtt Földanyával
  • fürdőszobával és 2 méteres kör franciaággyal rendelkezik
  • elősegíti a párkapcsolati egység, az intimitás és összhang megvalósítását, mivel energetikája segíti az elmélyülést és lecsendesedést
  • kellemes helyszíne lehet művészeti alkotó tevékenység végzésének is, ahol visszavonultan lehet festeni, írni, alkotni


Kisboldogasszony jurta - 1 éjszaka ára minimum két éjszaka foglalása esetén - 150€

Megtekintené képeinket?

Tovább a galériához
Kérdése van? Írjon nekünk!!